A Docflow rendszert már a tervezés során tesztelték.
Bár az automatizált és korszerű dokumentumkezelés zökkenőmentessé teszi az üzletet, nem árt odafigyelni a biztonságra sem. A Docflow rendszert már a tervezés során tesztelték.
Míg klasszikus dokumentummenedzsment-eszközök a dokumentumkezelés összetett folyamatából
főként a bemenő ágra összpontosítanak, addig az akár az e-számlák digitális aláíráson keresztüli
hitelesítésének menedzselésére is alkalmas DocFlow a másik oldalt, a gyorsabb és hibamentesebb
outputot támogatja - válaszolta az itcafe érdeklődésére Bayer József, a terméket kifejlesztő
Qualysoft Zrt. termékmenedzsere. Bayer elmondta, hogy az uniós támogatással (KMOP 1.1.4.)
kifejlesztett rendszer ideális iratautomatizálási eszköz minden olyan munkahely számára, ahol
elkülönített az adatgazdák, a felelős formalevél szerkesztők és a dokumentum megszemélyesített
nyomtatását végzők köre, mint például egy bankfiókban vagy biztosítási szerződéskötő munkahelyek
esetében.
A megoldás technológiájáról szólva elmondta, hogy a programban a designerek
Eclipse-framework-alapúak, az alkalmazás többi része Enterprise Java technológiával készült. A
DocFlow felületeihez keretrendszerként a Java Serves Faces szolgált -A fejlesztésnél a RUP
módszertant alkalmaztuk, teszteléskor a követelményspecifikációkkal együtt gyakorlatilag az
acceptance-tesztek is elkészültek. A core-funkciókat a designfázisban teszteltük, amihez a
szükséges integrációs tesztek már az analízisfázist követően rendelkezésre álltak. Vagyis az egyes
munkafázisok implementációját követően azok azonnal teszteltük. A fenti folyamat többek között a
termék biztonságos működését is garantálja, ami az egyre veszélyesebb informatikai környezetben
fontos szempont.
A Docflow
kliens-szerver architektúrájú megoldás, ami azt jelenti, hogy az iratminták tervezése és a vezérlés
PC-n, a dokumentumgenerálás szerveroldalon történik. Ennek legnagyobb előnye, hogy az iratok
létrehozása nem a felhasználó PC-jét terheli, és sokkal nagyobb teljesítménnyel szolgálható ki, ami
fontos szempont, ha egyszerre több tízezer dokumentumot generálunk le és küldünk ki. A kimenet
lehet PDF, HTML vagy e-mail. Az adminisztrációs felület böngészőn keresztül férhetünk hozzá.
A szerep alapú jogosultság-kezelő rendszer lehetővé teszi, hogy a különböző szerepeket egyes
dokumentum komponensekhez és vonatkozó funkciókhoz rendeljük. Így a szervezet jogi és marketing
részlegei a számukra kínált komponensek karbantartására jogosultak. Az egyes szövegrészek
módosításának, az adatforrás és külalak meghatározásának "jogosultság- szeparációja"
kulcsfontosságú a hatékony dokumentum létrehozás (lean-documenting) folyamatában, amely külön
kiterjed az ügyfélszolgálati munkahelyek egyedi iratgenerálási igényeire. Ezek manuálisan a
hagyományos Word/Excel eszközökkel alig, vagy nagyon nehezen kontrollálhatók.
A megszemélyesített dokumentumok automatizált előállítása minden iparágban más és más
követelményeket támasztanak. A Docflow-t flexibilis funkciókészlete számos területen teszi
hatékonyan bevethetővé. A fejlesztés a flexibilitást, a jövőorientáltságot és a beágyazhatóságot
egyaránt szem előtt tartotta. A Docflow a szervezeti folyamatokhoz kapcsolódóan keletkező iratok
mintáinak központosított, a vállalati dokumentum- és tartalomkezelő rendszerekkel integrálható
kezelését is lehetővé teszi.
A Qualysoft igény esetén tanácsadást és integrációs szolgáltatást is kínál, melyekre
referenciával is rendelkezik, akár Lotus Notes-hoz is.
IT
Café, 2009. június 8.
Kezdőlap
Szolgáltatások
Hírek
Őszbúcsúztató Bécsben
