Őszbúcsúztató Bécsben
October 11, 2011
Igazi őszbúcsúztatót tartott a Qualysoft bécsi irodájában. Az idén is kortárs művészek alkotásait mutattuk be az irodaterekben rendezett tárlaton.
"Lássunk a felszín mögé, a lényeg ott lapul!"
June 8, 2011
2011. május 31-én tartottuk meg az IDS Scheer Hungáriával közösen 1. Business Process Management Napunkat. Mivel az első ilyen témájú rendezvényünk volt, igyekeztünk nagyon érdekes és izgalmas áttekintést adni vendégeinknek a BPM világáról, milyen trendek tapasztalhatók ma a világban és első sorban régiónkban, melyeket mi is hasznosíthatunk.
A partner üzleti igényeinek ismerete nélkül nem megy
November 10, 2010
Éves konferenciáján értékelte az elmúlt évek tapasztalatait a Qualysoft Zrt. vezetése. Oros Péter, a Qualysoft Csoport nemzetközi vezérigazgatója szerint a siker kulcsa az ügyfelek üzleti igényeinek a megértése.
Szakmai nap 2010
October 8, 2010
2010. szeptember 30-án tartottuk meg a Qualysoft hagyományos Szakmai Napját. Ezúttal a hatékonyság és a számokban mérhető eredmények játszották a főszerepet.
A fény éjszakája
September 27, 2010
2010. szeptember 15-én tartotta a Qualysoft immár hagyományos nyárbúcsúztató rendezvényét "A fény éjszakája" címmel.
Enterprise Content Management 2010 díjat nyert az Infinica
June 10, 2010
A PENTADOC tanácsadó cég és a Computerwelt Kiadó „gazdaságosság” kategóriában ECM 2010 díjjal tüntette ki a Qualysoft Ausztria által kifejlesztett INFINICA output management szoftvert. A díj átadására 2010. május 11-én az ECM 2010-es nap keretében a Schönbrunni kastélyban került sor.
Docfinito: webes iratautomatizálás kisvállalkozásoknak
May 28, 2010
A Qualysoft Informatikai Zrt. tavaly jelent meg a hazai, illetve az európai piacon a nagyvállalatok és az közigazgatási szervezeteknek szánt DocFlow iratautomatizáló platformjával, amely professzionális dokumentum-generálási feladatok testre szabását, hatékony fejlesztését és portálba integrálását támogatja.
A mikrovállalatoknak is érdemes szoftvert fejleszteni
May 25, 2010
A napokban jelentette be új termékének fejlesztését a Qualysoft. A fejlesztés különlegessége, hogy nem az államigazgatás, a nagy vagy közepes társaságok, hanem a kis- és mikrovállalatok igényeinek kielégítésére törekszik a szoftverfejlesztő társaság
Új iratautomatizálási rendszer a Qualysoft-tól
May 20, 2010
Év végére dobja piacra új iratautomatizálási rendszerét a Qualysoft. A kis-, és mikrovállalatok igényei szerint fejlesztett költséghatékony, s bármely weboldalba könnyen beilleszthető Docfinitoval, az Infinica termékcsaládjának új tagjával egyszerűen generálhatók megszemélyesített dokumentumok.
Qualysoft: K+F-részleg fejleszti az egyedi alkalmazásokat
May 11, 2010
Másképp kell hozzáállni az egyedi projektmunkákhoz és termékfejlesztésekhez, mint a késztermékként megvehető alkalmazások elkészítéséhez – állítja Bayer József, a Qualysoft Zrt. kutatásfejlesztési részlegének vezetője.
Új irodába költöztünk!
April 14, 2010
2010. április 1-jétől a Qualysoft egy igazán elegáns, reprezentatív és modern irodában áll ügyfelei rendelkezésére. Szeretjük az új irodánkat és jól érezzük itt magunkat, hiszen pontosan olyan, mint mi: rendezett és mégsem unalmas, nyugodt és mégis dinamikus, egyszerre modern és barátságos.
Előtérben a változáskezelés és a válságmenedzsment
November 9, 2009
Csak az ügyfelek változtak A projektmenedzsment alapveto szakmai paradigmáia gazdasági környezet állapotától függetlenül változatlanok maradnak.
Teljes portfólió
November 9, 2009
A régiónk hat országában jelen levõ Qualysoft-csoport a gazdasági válság idején is hozza formáját, és teljes szolgáltatási termékportfóliót kínál az üzleti és államigazgatási szféra szereplõi számára, legyen szó IT-üzemeltetési szolgáltatásokról, új technológiákról vagy informatikai szakemberek közvetítésérõl.
Elektronikus beszerzés ERP-vel
November 9, 2009
A Microsoft Dynamics AX2009 programon alapuló államigazgatási megoldások a beszerzés, a tárgyi eszközök, a humán erõforrások, a projektelszámolás vagy a kontrolling területén is alkalmasak a speciális igények megvalósítására.
Szakmai Nap
September 23, 2009
Válság ide vagy oda, a vállalkozások üzletmenete nem állhat le, mert akkor a makrogazdaság által generált negatív hatások csak tovább gyűrűznének. Az informatikai és az informatikai szolgáltatások tipikusan azt a láthatatlan és csendes hátországot jelentik a vállalkozásoknak, amelyekkel a mindennapi működés a jelenlegi körülmények között is biztosítható. Sőt, már most érdemes 2010-re koncentrálni és most megalapozni azokat az informatikai fejlesztéseket, beruházásokat, amelyekkel a még fejlettebb technológia előnyeit élvezhetjük és amelyek a gazdálkodást még hatékonyabbá tehetjük.
Új Kereskedelmi Igazgató a Qualysoftnál
July 13, 2009
Július 1-től Sövegjártó Róbert a közép-európai régióban informatikai szolgáltatásokat nyújtó Qualysoft Informatika Zrt. kereskedelmi igazgatója.
A pénzügyi-banki szektorra koncentrál a Qualysoft

Eddigi jelentős banki referenciának köszönhetően a Qualysoft Csoport nemzetközi tudást és tapasztalatot halmozott fel a nemzetközi értékpapír piacot érintő informatikai fejlesztések terén. Az uniós trendeket figyelve egyre újabb és hatékonyabb megoldások kifejlesztésére törekszik, hiszen éppen egy olyan piaci szegmensről van szó, ahol az egészséges piaci működés alapja az állandó változás.

A pénzügyi eszközök legnagyobb csoportját az értékpapírok alkotják. A nemzeti Tőzsdék minden országban szigorú szabályozás alá esnek, a „parkettten forgó” értékpapírok piacán rend uralkodik. Egyértelműek a tranzakciók, az utókövetések, az adminisztráció és a statisztikák.

De mi a helyzet a Tőzsdén kívüli papírokkal?

A Tőzsdén kívüli értékpapírok állományának nyomon követése nem egyszerű dolog. Gyakran a kibocsátó/tulajdonos vállalat szektorának meghatározása sem egyértelmű vagy éppen az értékpapírok árazása, az árak változása okoz nehézséget és akkor még nem beszéltünk a vállalatfelvásárlások ill. vállalat egyesülések okozta problémákról.

Ezért van szükség naprakész, az Unió és az adott ország értékpapír piaci felügyeletének/minisztériumának eleget tevő adatbázisra. Emiatt fogadták el az Európai Unió fő döntéshozó szervei a Pénzügyi Szolgáltatások Akciótervet (Financial Services Action Plan), melynek a MiFID (pénzügyi eszközök piacaira vonatkozó direktíva, Markets in Financial Instruments Directive) az egyik sarokköve. A direktíva 2007. november 1-jét jelöli ki bevezetési határidőként a tagállamok és így az érintett befektetési vállaltok, univerzális bankok, portfoliókezelők, tőzsdék és értékpapír-kereskedők, stb. számára.

A Tőzsdén kívüli értékpapírok kereskedelmének átláthatóvá tétele napi szinten téma az Unió által felállított követelmények kapcsán. A kereskedelmi bankokra nem kis feladat és felelősség hárul, ha maradéktalanul meg akarnak felelni ezeknek az igen szigorú uniós előírásoknak. Az „ átláthatóság”, a „befektető biztonsága” kimondva vagy kimondatlanul eddig is az értékpapír kereskedelem és az azt lehetővé tevő bizalmi viszony alapja volt. Az uniós elvárások csak kiteljesítik ezt. Magyarországon mind a Pénzügyminisztérium, mind a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete régóta foglalkozik a MiFID-kérdéssel és nagyon sok tanulmány, publikáció mutatja, hogy valóban alapos odafigyelést igényel ez a terület.

A MiFID, mint irányelv, öt területen fogalmaz meg szigorú követelményeket:

- a befektetési szolgáltatások és pénzügyi eszközök körét tekintve
- az EU egész területét jelentő hivatalos és egységes működési bázison
- a befektetési szolgáltatók számára szervezeti-ügyviteli vonatkozásban
- a szabályozott piacok és a multilaterális kereskedelmi platformok számára
- a kereskedés átláthatóságának biztosítására

Ausztriában maga a Tőzsde ment elébe ennek a feladatnak: kifejlesztette saját rendszerét, melyet tovább ajánl az osztrák kereskedelmi bankoknak.

A Qualysoft Csoport oroszlánrészt vállalt a Bécsi Tőzsde rendszeréhez való csatlakozási lehetőség megteremtésében. A Qualysoft pontos feladata a MiFID kereskedés előtti és utáni transzparencia követelményeknek megfelelő komplett IT-megoldás szállítása és a Bécsi Értéktőzsde így kialakított rendszeréhez való csatlakozás lehetőségének megteremtése volt.

A szállított megoldás részei:

- portál megoldás Java és MS/SQL-alapokon

- Open Source FIX Engine (QuickFIX/J) integráció

- paraméterezhető adatátviteli logika kialakítása

- alkalmazás szerver integráció

- FIX-Connector Layer kialakítása és FIX protokoll illesztése a tőzsde rendszereihez

- adapterek kialakítása (adatbázis, JMS, web service), melyek rugalmas kapcsolódási lehetőséget biztosít az érintett adatszolgáltatók részére

- az open source komponensek költség hatékony és hosszú távon is biztos megoldást garantálnak

- fejlesztési módszertanunk szerint szállított komplett megoldás: analízis, fejlesztés, installáció, támogatás, oktatás, dokumentáció.

- további szolgáltatások adatszolgáltatók részére: tanácsadás, analízis, egyedi integrációs megoldások

A Qualysoft előtt nem kisebb feladat áll, mint az, hogy a majdani kész rendszernek pontos képet kell az euróban és külföldi pénznemben denominált euró övezeti és azon kívüli kibocsátók által kibocsátott értékpapírok igen széles köréről. Azt is figyelembe kellett venniük, hogy az adatok felhasználása után különféle adminisztrációs célt szolgáló dokumentumok készülnek: értékpapír-statisztika, monetáris statisztika, pénzügyi számla statisztika, fizetési mérleg statisztika, nemzetközi befektetési pozíció statisztikai számára.

A Qualysoft egyik legfontosabb jövőbeni célpiacának pontosan emiatt a kereskedelmi bankokat tekinti, akiknek a Tőzsdén kívüli értékpapírok kereskedelmében ajánlja szolgáltatásait a fenti, megalapozott referenciával.

2007/július A Napi Gazdaság informatikai melléklete

      

A MIFID-ről a Membrán adásában:

MIFID I.

MIFID II.

MIFID III.


 
Qualysoft Informatikai Zrt. Budapest

1118 Budapest, Rétköz u. 5.
Budawest Irodaház, III. emelet.
Tel.: +36 (1) 8899 800
Fax: +36 (1) 8899 810
Email: office@qualysoft.com
Map Budapest | Map Veszprém


http://www.qualysoft.hu
Qualysoft Informatikai Zrt. Budapest

1118 Budapest, Rétköz u. 5.
Budawest Irodaház, III. emelet.
Tel.: +36 (1) 8899 800
Fax: +36 (1) 8899 810
Email: office@qualysoft.com
Map Budapest | Map Veszprém


http://www.qualysoft.hu
Qualysoft GmbH Deutschland
D - 70567 Stuttgart
Zettachring 8a
Tel.: +49 711 7287-2700
Fax: +49 711 7287-2749
Email: office@qualysoft.de
http://www.qualysoft.de
Qualysoft GmbH Österreich
A - 1220 Wien
Leonard-Bernstein-Straße 10
Tel.: +43 1 409 59 87
Fax: +43 1 409 59 87/11
Email: office@qualysoft.at
http://www.qualysoft.at
Wegbeschreibung
Qualysoft Informatikai Zrt. Veszprém

H - 8200 Veszprém
Budapesti út. 2.
Tel.: +36 88 429 453
Fax: +36 88 409 253 
Email: office@qualysoft.hu
Map Budapest | Map Veszprém


http://www.qualysoft.hu
Qualysoft Informatics d.o.o. Serbia

RS - 11070 Belgrade 
Jurija Gagarina 14ž/3
Tel.: +38 1 11 414 3474
Fax: +38 1 11 630 2045 
Email: office@qualysoft.rs


http://www.qualysoft.rs
Qualysoft Romania
R - 011066  Bucharest
Sector 1 Intrarea Gadinti No.2
Tel.: +4 031 7100 375
Fax: +4 031 7100 378
Email: office@qualysoft.com

www.qualysoft.ro
Qualysoft Slovakia

Sk - 811 06 Bratislava
Stefanikova 7
Tel.: +421 2 57 20 58 11
Fax: +421 2 57 20 58 12
Email: office@qualysoft.sk
http://www.qualysoft.sk


http://www.qualysoft.com
??? Title_CZ ???
??? Text_CZ ???
??? Link_CZ ???
Qualysoft Ukraine
UA 38 Kyiv
Saksaganskogo str 24 off 9
http://www.qualysoft.ua
 
© Copyright 2001-2011 Qualysoft Group
Impressum | Intranet