Őszbúcsúztató Bécsben
October 11, 2011
Igazi őszbúcsúztatót tartott a Qualysoft bécsi irodájában. Az idén is kortárs művészek alkotásait mutattuk be az irodaterekben rendezett tárlaton.
"Lássunk a felszín mögé, a lényeg ott lapul!"
June 8, 2011
2011. május 31-én tartottuk meg az IDS Scheer Hungáriával közösen 1. Business Process Management Napunkat. Mivel az első ilyen témájú rendezvényünk volt, igyekeztünk nagyon érdekes és izgalmas áttekintést adni vendégeinknek a BPM világáról, milyen trendek tapasztalhatók ma a világban és első sorban régiónkban, melyeket mi is hasznosíthatunk.
A partner üzleti igényeinek ismerete nélkül nem megy
November 10, 2010
Éves konferenciáján értékelte az elmúlt évek tapasztalatait a Qualysoft Zrt. vezetése. Oros Péter, a Qualysoft Csoport nemzetközi vezérigazgatója szerint a siker kulcsa az ügyfelek üzleti igényeinek a megértése.
Szakmai nap 2010
October 8, 2010
2010. szeptember 30-án tartottuk meg a Qualysoft hagyományos Szakmai Napját. Ezúttal a hatékonyság és a számokban mérhető eredmények játszották a főszerepet.
A fény éjszakája
September 27, 2010
2010. szeptember 15-én tartotta a Qualysoft immár hagyományos nyárbúcsúztató rendezvényét "A fény éjszakája" címmel.
Enterprise Content Management 2010 díjat nyert az Infinica
June 10, 2010
A PENTADOC tanácsadó cég és a Computerwelt Kiadó „gazdaságosság” kategóriában ECM 2010 díjjal tüntette ki a Qualysoft Ausztria által kifejlesztett INFINICA output management szoftvert. A díj átadására 2010. május 11-én az ECM 2010-es nap keretében a Schönbrunni kastélyban került sor.
Docfinito: webes iratautomatizálás kisvállalkozásoknak
May 28, 2010
A Qualysoft Informatikai Zrt. tavaly jelent meg a hazai, illetve az európai piacon a nagyvállalatok és az közigazgatási szervezeteknek szánt DocFlow iratautomatizáló platformjával, amely professzionális dokumentum-generálási feladatok testre szabását, hatékony fejlesztését és portálba integrálását támogatja.
A mikrovállalatoknak is érdemes szoftvert fejleszteni
May 25, 2010
A napokban jelentette be új termékének fejlesztését a Qualysoft. A fejlesztés különlegessége, hogy nem az államigazgatás, a nagy vagy közepes társaságok, hanem a kis- és mikrovállalatok igényeinek kielégítésére törekszik a szoftverfejlesztő társaság
Új iratautomatizálási rendszer a Qualysoft-tól
May 20, 2010
Év végére dobja piacra új iratautomatizálási rendszerét a Qualysoft. A kis-, és mikrovállalatok igényei szerint fejlesztett költséghatékony, s bármely weboldalba könnyen beilleszthető Docfinitoval, az Infinica termékcsaládjának új tagjával egyszerűen generálhatók megszemélyesített dokumentumok.
Qualysoft: K+F-részleg fejleszti az egyedi alkalmazásokat
May 11, 2010
Másképp kell hozzáállni az egyedi projektmunkákhoz és termékfejlesztésekhez, mint a késztermékként megvehető alkalmazások elkészítéséhez – állítja Bayer József, a Qualysoft Zrt. kutatásfejlesztési részlegének vezetője.
Új irodába költöztünk!
April 14, 2010
2010. április 1-jétől a Qualysoft egy igazán elegáns, reprezentatív és modern irodában áll ügyfelei rendelkezésére. Szeretjük az új irodánkat és jól érezzük itt magunkat, hiszen pontosan olyan, mint mi: rendezett és mégsem unalmas, nyugodt és mégis dinamikus, egyszerre modern és barátságos.
Előtérben a változáskezelés és a válságmenedzsment
November 9, 2009
Csak az ügyfelek változtak A projektmenedzsment alapveto szakmai paradigmáia gazdasági környezet állapotától függetlenül változatlanok maradnak.
Teljes portfólió
November 9, 2009
A régiónk hat országában jelen levõ Qualysoft-csoport a gazdasági válság idején is hozza formáját, és teljes szolgáltatási termékportfóliót kínál az üzleti és államigazgatási szféra szereplõi számára, legyen szó IT-üzemeltetési szolgáltatásokról, új technológiákról vagy informatikai szakemberek közvetítésérõl.
Elektronikus beszerzés ERP-vel
November 9, 2009
A Microsoft Dynamics AX2009 programon alapuló államigazgatási megoldások a beszerzés, a tárgyi eszközök, a humán erõforrások, a projektelszámolás vagy a kontrolling területén is alkalmasak a speciális igények megvalósítására.
Szakmai Nap
September 23, 2009
Válság ide vagy oda, a vállalkozások üzletmenete nem állhat le, mert akkor a makrogazdaság által generált negatív hatások csak tovább gyűrűznének. Az informatikai és az informatikai szolgáltatások tipikusan azt a láthatatlan és csendes hátországot jelentik a vállalkozásoknak, amelyekkel a mindennapi működés a jelenlegi körülmények között is biztosítható. Sőt, már most érdemes 2010-re koncentrálni és most megalapozni azokat az informatikai fejlesztéseket, beruházásokat, amelyekkel a még fejlettebb technológia előnyeit élvezhetjük és amelyek a gazdálkodást még hatékonyabbá tehetjük.
Új Kereskedelmi Igazgató a Qualysoftnál
July 13, 2009
Július 1-től Sövegjártó Róbert a közép-európai régióban informatikai szolgáltatásokat nyújtó Qualysoft Informatika Zrt. kereskedelmi igazgatója.
DocFlow: a Qualysoft egyik legújabb fejlesztése

A CIO'09 rendezvényen debütált DocFlow automatizált dokumentum előállítási folyamatokat biztosít kliens-szerver platformmal.

A Qualysoft immáron harmadik alkalommal vett részt támogatóként a Figyelő és a Computerworld közös szervezésében zajló CIO rendezvényen, ami nagyon jó lehetőség a beszállítók számára, hogy megmutassák újdonságaikat a piacnak. Ez nem csak az ügyfeleket jelenti, de a szektorban tevékenykedő többi beszállítót is, hiszen egy-egy ilyen alkalommal partnerségek is köttetnek. A Qualysoftnak ebben az évben is volt miről beszámolnia: a Business Porcess Management megoldások ismertetésén túl az idén egy saját fejlesztésű terméket is bemutatott.


Czifra András, vezérigazgató-helyettes"A Qualysoft tíz éves piaci jelenléte során mindig is kiemelkedő fontásságúnak tartotta az innovatív megoldások keresését és beépítését az általa kínált portfolióba. Fejlesztések nélkül nem lehet megmaradni a piacon, főleg a jelen gazdasági környezetben" - véli Czifra András, a Qualysoft vezérigazgató-helyettese.


Mi a DocFlow? Mire jó egyáltalán?

A DocFlow dokumentum-kompozíciós megoldások hatékony dokumentumgyárat építenek ki az ügyfeleknél, ami egy jól optimalizált futószalaghoz hasonlóan biztosítja, hogy a legkevesebb manuális munkával szülessenek meg a szükséges dokumentumok. Mindig a helyes template-tel, jó adatokkal, a megfelelő helyre címezve, a kívánt mennyiségben.

Valljuk be őszintén: nyomtatott dokumentumot szinte minden cégnél vagy intézménynél találunk szép számban, amelyek ráadásul igen sokfélék is, így aztán meglehetősen nagy hibalehetőséget is jelentenek. Ezen túl pedig folyamatosan változnak néha a törvényi előírásokat követve, máskor a cég aktuális üzeneteihez igazodva.


A DocFlow által kínált template-gyűjtemény hierarchikusan építhető fel, a jogi vagy arculati változásokat elegendő egy helyen átvezetni, ami az egységes kommunikáció kulcsa. A szerep-alapú hozzáféréskezelő rendszer lehetővé teszi, hogy a jogokat egyes dokumentum-komponensekhez és vonatkozó funkciókhoz rendeljük.
Így a szervezet jogi és marketingrészlegei a nekik kínált komponensek karbantartására jogosultak.


Rugalmas, hatékony megoldás

Az egyes szövegrészek módosításának, az adatforrás és külalak meghatározásának "jogosultság-szeparációja" kulcsfontosságú a hatékony dokumentumlétrehozás (lean-documenting) folyamatában, amely külön kiterjed az ügyfélszolgálati munkahelyek egyedi iratgenerálási igényeire. Ezek manuálisan a hagyományos Word/Excel eszközökkel többnyire kontrollálhatatlanok.
A megszemélyesített dokumentumok automatizált előállítása minden iparágban más és más követelményeket támaszt. A DocFlow-t flexibilis funkciókészlete számos területen teszi hatékonyan bevethetővé.
A DocFlow tehát minden olyan cég és intézmény számára ideális, ahol nagy mennyiségű és változatos dokumentum előállítására kerül sor.

Infobox
Ideális alkalmazási területek
• Direktmarketing blokkal gazdagított
számlakivonatok, számlalevelek
• Biztosítási és egyéb szerződések
• Felszólítások, emlékeztetők, értesítők
• Help desk hívást követő post-call e-mail
• Változás és kárbejelentő űrlapok
• Sztornó és változáskérelem űrlapok
• Megrendelők

KIEMELT SZEKTOROK:
• Pénzintézetek
• Biztosítók
• Telekommunikáció
• Ipari és energetikai cégek
• Gyógyszeripar
• Államigazgatás és önkormányzatok
• Egyéb tömeges dokumentum-előállítók



További információk a termékről

Computerworld, 2009. május 18.

 
Qualysoft Informatikai Zrt. Budapest

1118 Budapest, Rétköz u. 5.
Budawest Irodaház, III. emelet.
Tel.: +36 (1) 8899 800
Fax: +36 (1) 8899 810
Email: office@qualysoft.com
Map Budapest | Map Veszprém


http://www.qualysoft.hu
Qualysoft Informatikai Zrt. Budapest

1118 Budapest, Rétköz u. 5.
Budawest Irodaház, III. emelet.
Tel.: +36 (1) 8899 800
Fax: +36 (1) 8899 810
Email: office@qualysoft.com
Map Budapest | Map Veszprém


http://www.qualysoft.hu
Qualysoft GmbH Deutschland
D - 70567 Stuttgart
Zettachring 8a
Tel.: +49 711 7287-2700
Fax: +49 711 7287-2749
Email: office@qualysoft.de
http://www.qualysoft.de
Qualysoft GmbH Österreich
A - 1220 Wien
Leonard-Bernstein-Straße 10
Tel.: +43 1 409 59 87
Fax: +43 1 409 59 87/11
Email: office@qualysoft.at
http://www.qualysoft.at
Wegbeschreibung
Qualysoft Informatikai Zrt. Veszprém

H - 8200 Veszprém
Budapesti út. 2.
Tel.: +36 88 429 453
Fax: +36 88 409 253 
Email: office@qualysoft.hu
Map Budapest | Map Veszprém


http://www.qualysoft.hu
Qualysoft Informatics d.o.o. Serbia

RS - 11070 Belgrade 
Jurija Gagarina 14ž/3
Tel.: +38 1 11 414 3474
Fax: +38 1 11 630 2045 
Email: office@qualysoft.rs


http://www.qualysoft.rs
Qualysoft Romania
R - 011066  Bucharest
Sector 1 Intrarea Gadinti No.2
Tel.: +4 031 7100 375
Fax: +4 031 7100 378
Email: office@qualysoft.com

www.qualysoft.ro
Qualysoft Slovakia

Sk - 811 06 Bratislava
Stefanikova 7
Tel.: +421 2 57 20 58 11
Fax: +421 2 57 20 58 12
Email: office@qualysoft.sk
http://www.qualysoft.sk


http://www.qualysoft.com
??? Title_CZ ???
??? Text_CZ ???
??? Link_CZ ???
Qualysoft Ukraine
UA 38 Kyiv
Saksaganskogo str 24 off 9
http://www.qualysoft.ua
 
© Copyright 2001-2011 Qualysoft Group
Impressum | Intranet