Őszbúcsúztató Bécsben
October 11, 2011
Igazi őszbúcsúztatót tartott a Qualysoft bécsi irodájában. Az idén is kortárs művészek alkotásait mutattuk be az irodaterekben rendezett tárlaton.
"Lássunk a felszín mögé, a lényeg ott lapul!"
June 8, 2011
2011. május 31-én tartottuk meg az IDS Scheer Hungáriával közösen 1. Business Process Management Napunkat. Mivel az első ilyen témájú rendezvényünk volt, igyekeztünk nagyon érdekes és izgalmas áttekintést adni vendégeinknek a BPM világáról, milyen trendek tapasztalhatók ma a világban és első sorban régiónkban, melyeket mi is hasznosíthatunk.
A partner üzleti igényeinek ismerete nélkül nem megy
November 10, 2010
Éves konferenciáján értékelte az elmúlt évek tapasztalatait a Qualysoft Zrt. vezetése. Oros Péter, a Qualysoft Csoport nemzetközi vezérigazgatója szerint a siker kulcsa az ügyfelek üzleti igényeinek a megértése.
Szakmai nap 2010
October 8, 2010
2010. szeptember 30-án tartottuk meg a Qualysoft hagyományos Szakmai Napját. Ezúttal a hatékonyság és a számokban mérhető eredmények játszották a főszerepet.
A fény éjszakája
September 27, 2010
2010. szeptember 15-én tartotta a Qualysoft immár hagyományos nyárbúcsúztató rendezvényét "A fény éjszakája" címmel.
Enterprise Content Management 2010 díjat nyert az Infinica
June 10, 2010
A PENTADOC tanácsadó cég és a Computerwelt Kiadó „gazdaságosság” kategóriában ECM 2010 díjjal tüntette ki a Qualysoft Ausztria által kifejlesztett INFINICA output management szoftvert. A díj átadására 2010. május 11-én az ECM 2010-es nap keretében a Schönbrunni kastélyban került sor.
Docfinito: webes iratautomatizálás kisvállalkozásoknak
May 28, 2010
A Qualysoft Informatikai Zrt. tavaly jelent meg a hazai, illetve az európai piacon a nagyvállalatok és az közigazgatási szervezeteknek szánt DocFlow iratautomatizáló platformjával, amely professzionális dokumentum-generálási feladatok testre szabását, hatékony fejlesztését és portálba integrálását támogatja.
A mikrovállalatoknak is érdemes szoftvert fejleszteni
May 25, 2010
A napokban jelentette be új termékének fejlesztését a Qualysoft. A fejlesztés különlegessége, hogy nem az államigazgatás, a nagy vagy közepes társaságok, hanem a kis- és mikrovállalatok igényeinek kielégítésére törekszik a szoftverfejlesztő társaság
Új iratautomatizálási rendszer a Qualysoft-tól
May 20, 2010
Év végére dobja piacra új iratautomatizálási rendszerét a Qualysoft. A kis-, és mikrovállalatok igényei szerint fejlesztett költséghatékony, s bármely weboldalba könnyen beilleszthető Docfinitoval, az Infinica termékcsaládjának új tagjával egyszerűen generálhatók megszemélyesített dokumentumok.
Qualysoft: K+F-részleg fejleszti az egyedi alkalmazásokat
May 11, 2010
Másképp kell hozzáállni az egyedi projektmunkákhoz és termékfejlesztésekhez, mint a késztermékként megvehető alkalmazások elkészítéséhez – állítja Bayer József, a Qualysoft Zrt. kutatásfejlesztési részlegének vezetője.
Új irodába költöztünk!
April 14, 2010
2010. április 1-jétől a Qualysoft egy igazán elegáns, reprezentatív és modern irodában áll ügyfelei rendelkezésére. Szeretjük az új irodánkat és jól érezzük itt magunkat, hiszen pontosan olyan, mint mi: rendezett és mégsem unalmas, nyugodt és mégis dinamikus, egyszerre modern és barátságos.
Előtérben a változáskezelés és a válságmenedzsment
November 9, 2009
Csak az ügyfelek változtak A projektmenedzsment alapveto szakmai paradigmáia gazdasági környezet állapotától függetlenül változatlanok maradnak.
Teljes portfólió
November 9, 2009
A régiónk hat országában jelen levõ Qualysoft-csoport a gazdasági válság idején is hozza formáját, és teljes szolgáltatási termékportfóliót kínál az üzleti és államigazgatási szféra szereplõi számára, legyen szó IT-üzemeltetési szolgáltatásokról, új technológiákról vagy informatikai szakemberek közvetítésérõl.
Elektronikus beszerzés ERP-vel
November 9, 2009
A Microsoft Dynamics AX2009 programon alapuló államigazgatási megoldások a beszerzés, a tárgyi eszközök, a humán erõforrások, a projektelszámolás vagy a kontrolling területén is alkalmasak a speciális igények megvalósítására.
Szakmai Nap
September 23, 2009
Válság ide vagy oda, a vállalkozások üzletmenete nem állhat le, mert akkor a makrogazdaság által generált negatív hatások csak tovább gyűrűznének. Az informatikai és az informatikai szolgáltatások tipikusan azt a láthatatlan és csendes hátországot jelentik a vállalkozásoknak, amelyekkel a mindennapi működés a jelenlegi körülmények között is biztosítható. Sőt, már most érdemes 2010-re koncentrálni és most megalapozni azokat az informatikai fejlesztéseket, beruházásokat, amelyekkel a még fejlettebb technológia előnyeit élvezhetjük és amelyek a gazdálkodást még hatékonyabbá tehetjük.
Új Kereskedelmi Igazgató a Qualysoftnál
July 13, 2009
Július 1-től Sövegjártó Róbert a közép-európai régióban informatikai szolgáltatásokat nyújtó Qualysoft Informatika Zrt. kereskedelmi igazgatója.
Helyi cégvezetés



Czifra andrás Czifra András
Vezérigazgató

andras.czifra@qualysoft.com







Czifra András 1962-ben született Tatán. Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemen tanul, 1985-ben villamosmérnöki, 1987-ben szakmérnöki diplomát kap. 1989-ben megszerzi egyetemi doktori címét, mialatt már szoftver fejlesztőként dolgozik a Videoton Fejlesztési Intézetnél. Ezt követően Franciaországban helyezkedik el senior szoftver fejlesztőként, majd 1993-ban hazatér és a Hungaro Digitel Kft. műszaki igazgatója lesz.

1995-ben okleveles menedzsment szakirányú „Master of Business Administration” végzettséget szerez a BME - Herriott Watt University mesterképzésén. 1996-1999 között a Hewlett Packard Consulting Country Managere, majd 2007-ig ügyvezető igazgató a DSS Consulting Kft-nél, 2007-től pedig a Qualysoft Informatikai Zrt. vezérigazgató-helyettese.

1998 óta tagja a Távközlési és Informatikai Projektmenedzsment Fórum szervező bizottságának.

Nős, hét gyermek édesapja. Hobbyja az úszás, a futás, a foci és a népzene. Számítógép hálózatok és mesterséges intelligencia témákban már több könyvet is fordított. Czifra András angolul, franciául és spanyolul beszél.

 

Simon Tamás Simon Tamás 
Igazgatósági Tag 

tamas.simon@qualysoft.com 


 

 

Simon Tamás, született 1962-ben Vácon. Alapító résztulajdonosa a Qualysoft cégcsoportnak. Alapító társával 1999-ben Bécsben, 2000-ben Münchenben, 2001-ben Budapesten, 2003-ban Belgrádban indítanak be és futtatnak fel Qualysoft vállalkozást. A cégcsoportban jelenleg a pénzügyekért és a belső folyamatokért felel.

Simon Tamás a Budapesti Műszaki Egyetemen szerez villamosmérnöki diplomát. Végzése után 1987-től szoftver fejlesztőként helyezkedik el Észak-Németországban a Krupp Műveknél. 1990-től Bécsben dolgozik, ahol szoftverfejlesztői, IT-tanácsadói és projektvezetői feladatokat lát el, elsősorban banki területen. 1999-ben alapító társával Bécsben sikeresen beindítják a Qualysoft cégcsoport első vállalatát, amit hamarosan további Qualysoft vállalatok követnek a régióban. 2002-ben Budapesten ITJobs néven IT személyzeti tanácsadás területen indítanak újabb közös vállalkozást. A budapesti ITJobs beindítását hamarosan további ITJobs irodák követik a régióban.

1995-1997 között „Marketing- és Értékesítés menedzsment” tanulmányokat folytat a bécsi WIFI-n. 2005-2007 között EFFAS (Európai Befektetés Elemzők Szövetsége) tanulmányokat folytat a budapesti Bankárképzőn.

1983 óta nős, két fiúgyermek édesapja, angolul és németül jól beszél. Imádja a sportot és a természetet. Szenvedélyes vadász. 

 

Sövegjártó Róbert Sövegjártó Róbert
Kereskedelmi Igazgató

robert.sovegjarto@qualysoft.com

 

 

 

Sövegjártó Róbert 1971-ben született, villamos üzemmérnök és szakközgazdász végzettséggel rendelkezik.


Pályafutását 1995-ben kezdte a Megatrendnél mint szervizmérnök, majd rövid időn belül a hardver értékesítéssel folytatta. 1996-tól foglalkozik vállalatirányítási rendszerek értékesítésével: először a vállalati területen, majd 2000-től az államigazgatási területen is. 2002-től kereskedelmi igazgató a Megatrendben.
2007-ben csatlakozott a Qualysofthoz ERP üzletágvezetőként, ahol eleinte az ERP szakmai csapat munkájának koordinálása és a kapcsolódó pre-sales feladatok támogatása volt a feladata. 2009 július 1-jétől Kereskedelmi Igazgatóként dolgozik tovább.


Nős, két gyermek édesapja, hobbija a labdarúgás és a gitározás.

 

Kővári Zoltán Kővári Zoltán
Üzleti Megoldások Üzletág Igazgató

zoltan.kovari@qualysoft.com

 

 


Szakmai pályafutását a Budapesti Műszaki Egyetem informatikusi diplomáját követően a Deloitte & Touche magyarországi cégeinél kezdte, bankinformatikusként, majd projektvezetőként.

Ezzel egy időben a Közgazdaság Tudományi Egyetemen bank menedzser, a Nemzetközi Bankárképző Központban bankár diplomát szerzett.
1999-ben csatalakozott a Santander (BSCH) bankcsoporthoz, ahol a közép-európai lakossági finanszírozással foglalkozó leánybankjának németországi központjában tevékenykedett. Feladata a külföldi leánybankok és leányvállalatok alapításával, termék- és szervezetfejlesztésével összefüggő szervezési és informatikai projektek igazgatása volt Németországban, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Olaszországban és Magyarországon.

Ez alatt szakértőként is részt vett a szervezetoptimalizálási és fejlesztési projektek operatív megvalósításában.

2003-tól magyarországi informatikai cégeknél töltött be vezetői pozíciókat. 2006-ban csatalakozott a Qualysofthoz, ahol a feladatai közé tartozott a magyarországi projekt üzletág megalapítása és fejlesztése.

Kővári Zoltán jelenleg az Qualysoft Informatikai Zrt. üzleti megoldások üzletágának igazgatója.

 

Wolf András Wolf András
Erőforrás Menedzsment Üzletág Igazgató


andras.wolf@qualysoft.com

 

 

Wolf András 1971-ben született. 2008 óta a Qualysoft Zrt. Erőforrás Menedzsment üzletágának igazgatója. Az üzletágon belül irányítja a más üzletágainak toborzási munkálatait, a Qualysoft leányvállalatai által igényelt szakértők toborzását és az üzletág saját ügyfeleinek IT szakértői igényének kielégítését, továbbá menedzseli a számos kihelyezett szakértő ügyfélprojektekben való részvételét.

András a szakmát a Novodata Zrt.-nél kezde, ahol 1996-tól a kommunikációs projektek projektvezetője lett. 1998-ban kezdte meg karrierjét a DSS Consultingnál. A DSS Consultingban IT tanácsadó és vezető. IT tanácsadóként dolgozott egyedi fejlesztésű projektekben követeléskezelés, e-business alkalmazások, szolgáltatások témakörben, majd adattárház és üzleti intelligencia projektekben. Később a dokumentum-kezelésben és az elektronikus fizetésben szerzett projekttapasztalatot. Az Államigazgatási szektorban irányította legtöbb megvalósítási projektjét, de jelentős referenciákat szerzett a telekommunikáció és kereskedelmi szektorban is. Az IQSYS Zrt-ben 2004-től a pénzügyi üzletág projektigazgatójaként a pénzintézeti IT projekt felügyeletével bízzák meg és felel a projekt kontrollingjának elvégzéséért. 2005-től ismét csatlakozott a DSS Consultinghoz egy fél milliárd feletti, egyedi szoftverfejlesztés projekt igazgatója volt. 2006-ban saját vállalkozást indított és független IT tanácsadóként dolgozott 2007-ig, amikor már együttműködött a Qualysoft Zrt-vel. 2008-ban az Erőforrás Menedzsment újraszervezésével bízták meg és máig az üzletág vezetője.

 

Privitzky Gábor Privitzky Gábor
Global Software Üzletág Igazgató

 

gabor.privitzky@qualysoft.com

 

 Privitzky Gábor 1996-ban szerzett informatikus diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. A diploma megszerzése után az Ericsson magyarországi K+F részlegénél szoftverfejlesztőként hálózat-szimulációs eszközök kifejlesztésében vett részt. 1998-tól projekt-menedzserként, majd 2002-től szoftver rendszertervezőként dolgozik. Rendszertervezőként a MDA technológia megvalósíthatóságával és bevezetésével foglalkozott. 2005-től a DSS Consulting-nál dolgozott, mint a Szoftverfejlesztési Osztály igazgató-helyettese.
2007 óta dolgozik a Qualysoft Zrt-nél mint a Global Szoftver Üzletág Igazgató.

 

 

Gáspár László Gáspár László
IT Üzemeltetési Szolgáltatások Üzletág Igazgató

laszlo.gaspar@qualysoft.com

 

 

 

Gáspár László szakmai pályafutását 2000-ben a Procter And Gamble Hungary-nál kezdte informatikusként. Röviddel ezután IT infrastruktúra vezetőként irányította a P&G informatikáját Horvátországban, Szlovéniában és Magyarországon. Emellett a cég magyarországi gyárának IT infrastruktúráját is igazgatta. Feladata volt a cég informatikai szolgáltatásainkat biztosítása és fejlesztése. Számos nemzetközi projectben is részt vett.

2003-ban a Hewlett-Packard Magyarországnál folytatta pályafutását, az outsourcing üzletág nemzetközi ügyfél felelőseként. Feladata volt az outsourcing deal-ek regionális szintű előkészítése és lebonyolítása.

2004 óta vezeti a Qualysoft egyik legdinamikusabban fejlődő üzletágát. Feladata az üzletág magyarországi és cégcsoportszintű terjeszkedésének előkészítése és üzleti lehetőségeinek feltárása, valamint a szakmai kompetenciák kialakítása. 2005 és 2006 között aktív részt vállalt a cégcsoport szerbiai leányvállalatának megalapításában és piaci bevezetésében.

László végzettségét tekintve műszaki menedzser, emellett számos szakmai és vezetői képesítésen túl ITIL v3 Expert minősítéssel rendelkezik.

29 éves, nős, egy kislány boldog apukája. Hobbija a búvárkodás.

 

Bayer József Bayer József
K+F Részlegvezető

jozsef.bayer@qualysoft.com

 

 

 A Qualysoft kutatás-fejlesztési programjaiért és pályázataiért felelős, köztük az Infinica.Docflow dokumentum-automatizáló termék fejlesztését és az Infinica Content Cruiser információ-visszakereső termék koncepcionálását és fejlesztését vezeti. Kapcsolattartó a Qualysoft bécsi Web2.0 Lab műhelye felé, ahol az új generációs internet technológiák vállalati alkalmazási lehetőségeit kutatják.
A Qualysoft Informatikai Zrt-nél 2006. januárjától dolgozik kezdetben projektmenedzserként és a portál-termékek menedzsereként. Nemzetközi tapasztalatait a GFT WebSolution-nál szerezte 2000 és 2005 között, ahol fejlesztési és minőségbiztosítási menedzserként a portál és Webalkalmazás fejlesztési projektekért felelt.

 
Qualysoft Informatikai Zrt. Budapest

1118 Budapest, Rétköz u. 5.
Budawest Irodaház, III. emelet.
Tel.: +36 (1) 8899 800
Fax: +36 (1) 8899 810
Email: office@qualysoft.com
Map Budapest | Map Veszprém


http://www.qualysoft.hu
Qualysoft Informatikai Zrt. Budapest

1118 Budapest, Rétköz u. 5.
Budawest Irodaház, III. emelet.
Tel.: +36 (1) 8899 800
Fax: +36 (1) 8899 810
Email: office@qualysoft.com
Map Budapest | Map Veszprém


http://www.qualysoft.hu
Qualysoft GmbH Deutschland
D - 70567 Stuttgart
Zettachring 8a
Tel.: +49 711 7287-2700
Fax: +49 711 7287-2749
Email: office@qualysoft.de
http://www.qualysoft.de
Qualysoft GmbH Österreich
A - 1220 Wien
Leonard-Bernstein-Straße 10
Tel.: +43 1 409 59 87
Fax: +43 1 409 59 87/11
Email: office@qualysoft.at
http://www.qualysoft.at
Wegbeschreibung
Qualysoft Informatikai Zrt. Veszprém

H - 8200 Veszprém
Budapesti út. 2.
Tel.: +36 88 429 453
Fax: +36 88 409 253 
Email: office@qualysoft.hu
Map Budapest | Map Veszprém


http://www.qualysoft.hu
Qualysoft Informatics d.o.o. Serbia

RS - 11070 Belgrade 
Jurija Gagarina 14ž/3
Tel.: +38 1 11 414 3474
Fax: +38 1 11 630 2045 
Email: office@qualysoft.rs


http://www.qualysoft.rs
Qualysoft Romania
R - 011066  Bucharest
Sector 1 Intrarea Gadinti No.2
Tel.: +4 031 7100 375
Fax: +4 031 7100 378
Email: office@qualysoft.com

www.qualysoft.ro
Qualysoft Slovakia

Sk - 811 06 Bratislava
Stefanikova 7
Tel.: +421 2 57 20 58 11
Fax: +421 2 57 20 58 12
Email: office@qualysoft.sk
http://www.qualysoft.sk


http://www.qualysoft.com
??? Title_CZ ???
??? Text_CZ ???
??? Link_CZ ???
Qualysoft Ukraine
UA 38 Kyiv
Saksaganskogo str 24 off 9
http://www.qualysoft.ua
 
© Copyright 2001-2011 Qualysoft Group
Impressum | Intranet